Borsodi fiatal robbantással fenyegetett 46 iskolát, elítélték.

Borsodi fiatal robbantással fenyegetett 46 iskolát, elítélték.

Két év szabadságvesztésre, három évre felfüggesztve ítéltek egy fiatalot, aki bombafenyegetést küldött e-mailben több iskolának – közölte a Miskolci Törvényszék.

A fiú, aki a 2024–2025-ös tanévben egy tiszaújvárosi szakképző intézmény tanulója volt, szeptember végétől gyakran hiányzott az iskolából. Az interneten rábukkant arra a levélre, amely 2025 januárjában körülbelül 300 magyar iskola ellen irányult robbantással. Elhatározta, hogy saját iskolájának elküldi ezt az üzenetet.

A vádlott különböző e-mail címeket hozott létre, és 2025 január végén először saját iskolájának, majd néhány nappal később még negyvenöt másik intézménynek is megküldte a fenyegető levelet, amellyel közveszélyes bűncselekmény elkövetésével riogatta őket.

A fenyegetés következtében harminc oktatási intézményt kiürítettek, ez mintegy 2700 tanulót és 300 dolgozót érintett.

A fiú már az előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyalás jogáról. A bíróság a felfüggesztett szabadságvesztés mellett próbaidő alatti pártfogó felügyeletet is elrendelt.

A bíróság súlyosbító tényezőként értékelte, hogy a fiú tette nagyszámú intézményt érintett, közfelháborodást keltett, és zavarta a köznyugalmat. Enyhítő körülményként figyelembe vették beismerését, megbánását, életkorát, családi helyzetét, valamint ezzel összefüggő rossz mentális állapotát.

A nyitókép forrása: police.hu

Forrás hvg.hu