A konzervatív szerzők többsége általában nagyra értékeli a középkort. François-René de Chateaubriand, aki a Le Conservateur című lap egyik alapítója és egyben romantikus író, a kereszténység dicsőségét fémjelzi írásaiban. Szintén elismerően ír a középkorról Gilbert Keith Chesterton, valamint Christopher Dawson brit katolikus történész, aki nemrégiben magyarul is megjelent könyvében foglalkozik a középkorral. Az oxfordi Seb Falk történész hangsúlyozza, hogy ebben az időszakban jelentős tudományos fejlődés zajlott, különösen a csillagászat területén, de más tudományágakban is.
A középkori feudális struktúrák, az önkormányzó szerzetesközösségek és a királyi tanácsok rendre kapcsolatba hozhatók a modern demokráciaelméletekkel. Étienne Gilson két átfogó munkájában a középkori filozófiával foglalkozik, kiemelve, hogy a középkor lekicsinylése nem igazságos, mivel ez az időszak szellemi értelemben követendő példa lehet. Gilson szerint az emberi gondolkodás csúcspontja akkor érte el a legmagasabb szintet, amikor Aquinói Szent Tamás munkássága révén az intuíció és a racionális magyarázat harmóniában voltak.
A felvilágosodás által sokan sötétségként jellemzik a középkort, ám ezt a nézőpontot érdemes megkérdőjelezni, hiszen valójában a felvilágosodás időszaka jelentett egyfajta elfordulást a középkori értékektől. Gilson arra is utal, hogy a „fényhozó” név, amely Luciferhez köthető, ironikusan világít rá a felvilágosodás jelenségére. A középkor nem csupán hogy nem volt sötét, hanem számos szellemi és tudományos vívmányt is magában hordozott.
Forrás mandiner.hu
