GYSEV vonalán azbeszttel szennyezett kőzúzalékot használtak.

GYSEV vonalán azbeszttel szennyezett kőzúzalékot használtak.


Azbeszttel szennyezett kőzúzalék kerülhetett a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal mentére is, miután az Átlátszó értesülései szerint a GYSEV 2009-es pályaépítési munkálatain a kivitelező két azbesztszennyezett bányából szállított kőanyagot. A vasúttársaság mintavételt és bevizsgálást rendelt el, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a vágányok mellett futó padkán minimális a kőzetpor levegőbe kerülésének esélye.

Korábban beszámoltunk arról, hogy azbeszttel szennyezett kőzúzalék került több nyugat-magyarországi településre. A kőzúzalékot főként utak, parkolók burkolására és építkezésekre használták fel, a kőzet porlásával járó azbesztrostok belélegzése viszont súlyos daganatos megbetegedéseket okozhat.

Az Átlátszó értesülései szerint a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasúti Zrt. (GYSEV) 2009-ben közbeszerzési eljárást írt ki a Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonalon a vasúti pálya és villamos felsővezeték építésére.

A munkálatok során a kivitelező pedig két olyan bányából is hozatott kőzúzalékot, melyek azbeszttel szennyezettek. A szennyezett kövek nagy eséllyel a vasútvonal mentén is megtalálhatók.

A kivitelező cég a lap megkeresésére azt írta, hogy ők mindent a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően végeztek el. A GYSEV szintén azt közölte, hogy minden jogszabályt betartottak. Hozzátették a zúzottkő esetében a kivitelező és a vasúttársaság elsősorban a kőzetanyag törésállóságát, illetve fagyállóságát figyelte. Külön értesítést, tájékoztatást esetleges azbeszt-szennyezettségről nem kaptak.

A vasúttársaság hangsúlyozta: az érintett területeken mintavételről és bevizsgálásról hoztak döntést. Hozzátették, „a vasúti felépítmény, illetve a vágányok mellett futó padka értelemszerűen nem bonyolít sem gyalogos, sem gépjármű forgalmat, így a kőzetanyag porladása, illetve az abból származó por levegőbe kerülése szinte kizárt. Ennek ellenére fontosnak tartjuk, hogy a kőzetanyagból mintákat vegyünk és megfelelő szakemberekkel bevizsgáltassuk”.