Egy olvasói beszámoló alapján rendkívüli esemény történhetett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az utas elmondása szerint egy személy rosszul lett, akit a helyszínen élesztettek újra. Az esetet a lapunknak megerősítette a repülőtér is.
A beszámoló szerint a repülőtér egyik emeleti részéről leküldték az embereket, miközben megszólalt a tűzjelző is. Az utas úgy tudja, hogy az újraélesztés sikerrel járt, és az ellátásra szorult személy állapotát sikerült stabilizálni.
A történtekkel kapcsolatban megkerestük a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kommunikációs osztályát, hogy megerősítsék, valóban történt-e újraélesztés, illetve miért volt szükség az emeleti területek kiürítésére és a riasztásra.
Egymástól független volt a tűzjelzés és az utas rosszulléte
A repülőtér közlése szerint két különálló esemény történt, egy időben. Tájékoztatásuk alapján 16:51-kor tűzjelzés érkezett a terminálépület alagsori szintjéről. A helyszíni ellenőrzés során megállapították, hogy téves riasztás történt, amely nem jelentett veszélyt, és a repülőtér működését sem befolyásolta.
Ezzel közel egy időben, de ettől függetlenül egy 46 éves férfi utas rosszul lett a 2. Terminál SkyCourt épületében. A repülőtér egészségügyi szolgálata azonnal megkezdte az ellátását, amelyet később az Országos Mentőszolgálat munkatársai folytattak.
A férfit végül stabil állapotban szállították kórházba.
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
