Tarjányi: A Fidesznek visszanyalt a fagyi az őrizet miatt.

Tarjányi: A Fidesznek visszanyalt a fagyi az őrizet miatt.


„A fagyi visszanyalt” – kezdte bejegyzését Tarjányi Péter, melyben a szakértő Szakács István, a Megafon győri influenszerének őrizetbe vételére reagált. Emlékeztetett a politikának egy régi szabályára, miszerint „soha ne írj olyan törvényeket, amelyekről azt hiszed, hogy kizárólag az ellenfeleidre fognak vonatkozni”.

Nos, a politikában különösen fontos emlékezni arra, hogy a jogszabályok egyszer visszafelé is működhetnek. Azokat a büntetőjogi szabályokat, amelyek alapján ma egy Facebook- vagy közösségimédia-bejegyzés miatt valakit rendőri intézkedés alá lehet vonni, nem a mostani kormány alkotta meg

– magyarázta, hozzátéve, hogy azok jelentős részét éppen a Fidesz vezette be vagy szigorította az elmúlt években.

Tarjányi szerint a törvény azonban nem ismeri a párthűséget, mert ugyanazok a szabályok vonatkoznak mindenkire, akkor is, ha „éppen az előző kormány egyik támogató szereplőjét érik utol”. „Ez van. Ilyen, amikor a fagyi visszanyal” – összegzett a szakértő.

Őrizetbe vették, majd el is engedték Szakács Istvánt 

Mint megírtuk, szerda reggel őrizetbe vették Szakács Istvánt, a Megafon győri influenszerét. Felesége szerint hét rendőr jelent meg otthonukban, házkutatást tartottak, majd elvitték a férjét. A hatósági intézkedés reggel hat órakor történt, az influenszer pedig délelőtt 11-kor már be is jelentkezett: ugyanis kiengedték a rendőrök.

Nem sokkal később egy videót is közzétett, amelyben külön megköszönte Orbán Viktornak, hogy kiállt mellette. „Itt tartunk 2026-ban, a tiszás önkény szintet lépett, és ma ezért elrángatott a rendőrség” – mondta, miután néhány órát a rendőrségen kellett töltenie.

Az influenszer felesége szerda reggel azt állította, „terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt intézkednek” a rendőrök. Az intézkedést szerinte egy Facebook-poszt alapján indították el, amelyben Szakács felszólította Magyar Pétert, hogy „meg ne próbálja” elvitetni Orbán Viktort a „pribékjeivel”, mert ha ez megtörténik, „akkor ötszázezer magyar fog menni, és ki fogjuk szabadítani akárhonnan, akárki áll velünk szembe”. Felszólítását az ukrán „aranykonvoj-akcióval” kapcsolatos hírekre reagálva tette, amelyben felmerült Orbán Viktor büntetőjogi felelőssége.

(Borítókép: Tarjányi Péter 2026. május 19-én. Fotó: Németh Kata / Index)