Magyar–Sulyok vita: Ki lehet külföldön államfő?
Május 31-én lejárt az a határidő, amit Magyar Péter tűzött ki Sulyok Tamás lemondására, ugyanakkor…
Május 31-én lejárt az a határidő, amit Magyar Péter tűzött ki Sulyok Tamás lemondására, ugyanakkor…
Megkérdeztük a Velencei Bizottság magyar tagját, Trócsányi Lászlót, aki korábban igazságügyi miniszter volt, hogy mit…
Lattmann Tamás az ATV-ben kifejtette, hogy „Kodifikációs szempontból ez a szöveg értelmetlen”, utalva Magyar Péterék…
A Tisza Párt két képviselője, Melléthei-Barna Márton és Hantosi István által szerdán benyújtott alaptörvény-módosítási javaslat…
Lattmann Tamás, nemzetközi jogász, interjút adott a Klubrádiónak, ahol Sulyok Tamás helyzetéről is beszélt. Sulyokot…
„Információim szerint Sulyok Tamás lemondásának lehetősége nem áll távol tőle, mivel politikai szempontból kedvezőtlen helyzetbe…
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke beszédet tart a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén az országgyűlési választás…
Milyen jogszabályt sérthetett meg Szijjártó Péter külügyminiszter, ha a Washington Post írása szerint rendszeresen informálta…
A lefoglalt szállítmány (Forrás: Facebook / Magyarország kormánya) A magyar hatóságok a bűncselekmény gyanúja esetén…
Skrabski Fruzsina dokumentumfilmes felháborodását fejezte ki, miután a Tisza párt vezetője hazugnak nevezte őt egy…